Támogatásban részesült a Magyar Falu Program keretében 2021-ben meghirdetett Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése - 2021 című, MFP-OJKJF/2021 kódszámú pályázati kiírásra benyújtott támogatási kérelmünk

Nyírmeggyes Község Önkormányzata sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretében 2021-ben meghirdetett Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése - 2021 című, MFP-OJKJF/2021 kódszámú pályázati kiírásra, melynek keretében 4 830 783.-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A projekt címe: Óvodai udvar kültéri eszközfejlesztése Nyírmeggyesen


Projekt rövid összefoglalója:Nyírmeggyes település önkormányzatának célja a projekt által, hogy a kistelepülésen élő gyermekek egészséges testi és lelki fejlődését segítse a megfelelő eszközök és felszerelések beszerzésével, hiszen ezen eszközök elengedhetetlenek a kisgyermekkori nevelés hatékony fejlesztése szempontjából. Mindezek eredményeként létrehozott játszóudvar, a fejlesztő eszközök hozzájárulnak, hogy a kisgyermekek fejlődési lehetőségei javuljanak. A megvalósítás során beszerzésre kerülő udvari játékok újak, illetve megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat átültető magyar jogszabályoknak, szabványoknak. A játszótéri eszközök rengeteg célt szolgálnak. Mászókázás közben például javul az egyensúly, finomodik a szem-kéz és a szem-láb koordináció, fokozatosan kialakul az egészséges testkép a gyerekben. Az óvoda udvarán lévő játszótér az a hely, ahol a gyerekek kiélhetik a mozgás iránti vágyukat, szabadon engedhetik a képzeletüket, miközben hasonló korú barátaiktól gyűjthetek elengedhetetlen tapasztalatokat, ami a szociális érésüket szolgálja. A mai játszótéri eszközök azért is nagyon hasznosak, mert az önbizalmon keresztül, illetve a "szerep-próbálgatások" által nagy segítséget tudnak jelenteni a gyermekeknek, hogy a bölcsődei, óvodai helyzeteikben is kiegyensúlyozottak, kompetensek lehessenek.

A megvalósítás során beszerzésre került eszközök: 1 db Mini Gemini Extra játszóterekre, óvodákba, iskolákba ajánlott sok funkciós játékvár. 1 db Picurka mászóka.
1 db Kétüléses rugós mérleghinta, amelyen egyszerre két gyerek tud hintázni a kényelmes, színes műanyag ülőkén ülve. 1 db Mókuskerék. 1 db Láncos egyensúlyozó hajlított korláttal, amely a hullámos vonalvezetésű kapaszkodó miatt jól megdolgozza a gyerekek egyensúlyérzékét. 1 db Babaház amoba játékkal. A gyerekek a babaházon belül különböző játékokat játszhatnak, illetve az egyik oldalon kialakított OXO amőba készségfejlesztő játékkal, amely használatával a gyerekek logikai képessége és térbeli látása is fejlodik. 1 db Polyball. 1 db Kétszemélyes mérleghinta fa. 1 db Hajó, ami két fő részből áll. Együttvéve olyan komplex játszótéri elem, amely változatos játékfunkciókkal és eszközökkel kínál kreatív és fejlesztő játékélményt az óvodás korosztály számára.